Szégyen

Mellettem alszik.

Nem velem.

Most jól megnézem,

Milyen is egy gonosz ember.

Hogy melyik testrészén látszik.

Szép.

Lehunyja szemét,

Így rejtve marad elvetemült tekintete.

Az orra nemes ívű.

A szája érzéki.

Egészében nézve fáradt,

Szomorú arc.

(Biztos a rosszaság viselte meg.)

Kilátszik a kulcscsontja.

A karját két ujjal átérni.

(Talán a belső pokol emészti el.)

Azok a finom kis erek.

Vázára rajzolt madárka.

(És vázával már öltek.)

Reggel még mindig élek.

Eltűnt.

Elpárolgott, mint ördög a szenteltvíztől.

Vagy simán lelépett.

Halkan nyit ajtót.

Reggelit hozott:

Vajas pirítóst főtt tojással, tejeskávéval.

- Te már ettél? – kérdezem.

- Még nem.

- Milyen szép bögre.

- Én festettem rá a tulipánt.

- Milyen finom a tojás,

Pont, ahogy szeretem,

Se kemény, se lágy.

- A gyerek is így eszi.

- Mennem kell – mondom.

- Csomagolok valamit.

- Nem, köszi.

- Gyere máskor is.

- Jó.

És rohanok végig a téli utcán.

Nincs elég hideg,

Hogy lehűtse szégyenemet.

(2021)