Search
  • Tímea Gulisio

Kritika a Csapodárok c. darabról

https://www.prae.hu/article/11908-nem-hutlen-o-csak-probal-kiigazodni/?fbclid=IwAR39qtrGXsTiiPl3fcn3hi-dd_MwQKOxnaUKrxLnyMELJmy6-HqxVv0yTs8


Nem hűtlen ő,csak próbál kiiigazodni

Izgatottan vártam a Csapodárok premierjét a Radnóti Színházban. Angelo Beolo, közismertebb nevén Ruzante jól ismert komédiája már ötszáz éve szórakoztatja a nagyérdeműt. Peer Krisztián alaposan átírta a sztorit, amely cseppet sem vesztett nevettető értékéből. Sőt a komikumot a maximumra tolta, majdnem túl is tolta. Az biztos, hogy nem sajnálta a bohózati elemeket. Volt itt minden: szerelmi csatározás, dülöngélő részegek, csihipuhi és táncnóták. No meg aktualizálós politizálás.

Adott egy férfi, Menato (Pál András) aki megkívánta a sógornőjét. Félbűnöző, dologtalan testvére Ruzante (Rusznák András) sokáig semmit nem vesz észre. A két testvér bennem Stan és Pan hatását kelti: Menato nagydarab, tagbaszakadt ember, Ruzante jóval alacsonyabb és soványabb nála. Ez már meg is alapozza a komikumot.

A szereplők a korabeli társadalom jellegzetes figuráit jelenítik meg. A parasztot és a zsoldos katonát. Zsoldosunk, Tonin (Baki Dániel) sem sokat várat magára: bemacsóskodja magát a darabba. Persze, ő is Ruzante feleségére, Betiára (Sodró Eliza) pályázik. Nem az esze az erőssége. Bár a darab többi szereplőjének sem… Valamiért mi, emberek a mások hülyeségén, szerencsétlenkedésén tudunk a legnagyobbakat röhögni.

A darab eredeti címe A csapodár madárka volt. Igen, egy csapodár nőből három csapodár férfi lett. Az egész sztoriban Betia az, aki még a többieknél is kevésbé van tisztában a helyzettel. Testbeszéde még szavainál is többet mond. Csak kapkod-repked ide oda. A darab során többször is szekrénybe zárják. Tulajdon ő egy férfiak uralta korban. És ennek ellenére vagy éppen ezért, köré szerveződik az egész történet, az ő kegyeiért folyik a küzdelem. Nem hűtlen ő, csak próbál kiigazodni. Finom, könnyed jelenség a földtől fekete munkáskezek és a zsoldos kardja között. A páváskodó hímek között el is szürkülhetne, és megadóvá válhatna, de nem: végig megőrzi méltóságát. „Hahó, én is ember vagyok. Nem tárgy és nem istennő, csak ember, még ha nő is” – mondja.

Szaftos darab: flambírozás, szotírozás, falafel, pomeló és minden más terítékre kerül, mint a nemi aktus és a nemi szervek újonnan kisütött szinonimái. A darab bájához hozzájárul a sarokban csellózó, vicces sapkás zenész (Rozs Tamás) játéka. A dalok oda is illenek, meg nem is. Pont ez a lényeg. A zenész itt a bohóc szerepét is betölti, ugyanakkor ellenpontozza a többi „bohóc” egyre zabolátlanabb játékát.

A színészek játéka mindenesetre elvitte a sztorit. Van az a szint, mikor az embernek meg se kell szólalni, máris kitör a taps. Hogy nem is kell mást játszania, mint önmagát. Van, akinek ez spontán megy. Van, akinek beleírják a szerepébe, hogy egyszer csak kiderül, végig önmagát játszotta. Az ilyesféle csavarás nem maradhatott ki. De a lámpaleoltós fináléjelenet talán igen. Mint amikor egy egyébként is túl cukros, magasra habozott tortára még rádobnak egy esküvős párt is. Mert ha már, akkor hadd szóljon… És míg szól, rá is teszik. Ha majdnem összedől, akkor is. Végül persze nem dől össze, megmenti a frappánsan lezáró „huss”. Az önirónia, hogy elég a cécóból, a hülyéskedésből, ideje szétszéledni. Hát tényleg ideje volt.

0 views0 comments