Search
  • Tímea Gulisio

Füles


Füles nem szamár volt, hanem borjú. Barna-fehér mintás bikaborjú. A kislány segítette világra. A kislány tizenkét éves. Diószemű, barna hajú. Segített a bocinak felállni. Pedig az nagyobb, mint ő. A krumpliszsák is nagyobb, mégis megemeli. Hagymát szed napszámban. „Aki nem dolgozik, ne is egyék!” – vallja az anyja.

Parasztasszony. Fejkendős, tejszagú. Kemény, mint az anyaföld. „Én is kibírtam.” – mondja sokszor.

Bírni kell. A kapát, a ganajt, a disznót. A részeges férjet, meg mindent. „Mer’ minden embör iszik. Így megy ez. Evvan. Viseld jól magad, akkor nem bánt.”

Nem szokta bántani. Csak simogatja. Hisz hozzá sem ér. Csak maga mellé fekteti a kiskonyhában. Lusta légyként döng a nyári délután. Anya a szántón van, alkonyatig vissza se ér.

- Feküdj a nagypapa mellé.

A kislány engedelmeskedik.

- Húzd fel a szoknyád.

Szégyelli macskakarmolásos, pipaszár lábait.

- Mutasd, ha mondom!

A papának pálinka szaga van. Ilyenkor jobb nem szembeszállni. Megmutatja, hátha megelégszik ennyivel. Egy kérges kéz közeledik hozzá. Reszket, mintha fröccsért nyúlna. Közeledik a pálinkaszag, amibe fokhagymabűz vegyül. Kolbászt evett, friss disznóölésit. Már nyersen megkóstolta, elég fűszeres-e.

- Egyem a kis pipicombodat – hörgi az öreg. Szakad róla a víz.

A kislány a csirkéjére, Mancira gondol. Vajon őt mikor vágják le? Manci nagyon okos, már ülni is tud. Meg a vállára repülni. És hallgat a nevére. Manci, Manci…

- Nem figyelsz! – fordítja a fejét vissza nagyapja.

Egyik, mocskos körmű kezével kigombolja a sliccét, és simogatja magát.

- Add a kezed!

- Nem! – Pattan fel a kislány. De az ajtó zárva van. A kulcs a papa zsebében.

Papa vigyorog. Szájában pudvás retekként ülnek a romlott fogak.

- Ha hagyod magad, előbb mehetsz játszani. De előbb a papával játssz.

- Elmondom anyámnak!

- Annak azt’ mondhatod!


- Elvérzek, anyám! – rohant ki a mezőre. Senki nem beszélt neki a menstruációról. Az ilyesmi falun tabu volt.

- Hát már ekkora vagy? Eriggy, tegyél oda egy rongyot és szedd fel a tojást.

Levette az egyik zokniját, összehajtotta, és a bugyijába gyűrte. Majd elpanaszolta az esetet a tyúkoknak, meg a borjúnak. Füles bánatosan nézett, mint aki azt se tudja, mi végre szülték a világra.

- Anyám, mi ez? Ferkó se tudja.

- Milyen Ferkó? Kurva vagy! Tűnj a szemem elől!


A borjú már nagyobbacska volt, mikor kikiáltották a havi vásárt.

- Hozassatok szekeret!

- Édesanyám, mit viszünk szekéren, a zöldséget a hátunkon is elbírni?

- A bornyút.

- Fülest?

- Há’ még neve is van neki? – nevet az anyja.

- Őt nem adom!

- Oszt szerinted mí’ tartjuk? Mí etettük eddig?

- Levágják?

- Le hát. Bikabornyú.

- Ahogy a Mancit is.

- Micsoda szíp sárga leves lett abbó! A tíz ujjadat megnyaltad utána!

- Nem tudtam, hogy.

Az anyja csak legyint.


- Ni, ott hozzák a szekeret. Itt van Pitya bátyi is, a nagyapa barátja. A kislány hátrébb húzódik. A pálinkaszagtól zsibbadás támad az ölében. És mintha egyszerre szakítanák ki a gyomrát, a zsigereit, meg a lelkét. Nem, neki már nincs. Annak jó, akinek nincs lelke. Volt, nincs, elviszik, mint a Fülest. Nem marad utána más, csak a melege, amit felszív az első este. Meg a vájú, amiből majd más eszik. Hát ennyi csak. Nincs mit sajnálni. Magát se. Hisz kurva úgyis. Mert elmondta a Ferkónak. Meg mert vérzik, mint a bibliai asszony. Örüljön, hogy megtűrik. Hogy egyáltalán kap enni. Ma köményleves volt. Kenyeret is kapott bele.

Nyikorog a szekér, kicsi, sovány ló húzza. Sörénye pont olyan színű, mint a kislány haja. És épp olyan gubancos.

- Tereld, tereld! Befele, befele! – ordítják. De a borjú csak nem akar beszállni.

- Üssed! – adnak neki a kapanyéllel. De az csak bőg, és néz a nagy, buta szemeivel.

- Majd a gyerek. Arra hallgat.

A gyerek pedig megszokta az engedelmességet. A borjúhoz hajol, végigsimít a hátán. Az állat boldogan csapja fel a farkát. Majd a feje búbját simogatja. Tartja.

- Nem írünk rá erre, teröld! – sürgetik.

Gyorsabban, gyorsabban – visszhangzik a fejében nagyapja lihegése – mindjárt elmegyek! Hát menne a fenébö!

Bikabornyú. Tökei vannak neki. Férfi lesz abból. Nagy, erős bika, akihez nem szabad közelíteni. Karikás orrú. Űzi majd a szegény teheneket. Nem, ezt nem szabad engedni. Még most, idejében véget kell neki vetni. Meg különben is, nem engednék megtartani. Jobb a békesség.

- Füles, édesem, gyere – suttogja a borjú fülébe. És az megy. Fel a szekérre. És viszik.



(2021)

1 view0 comments

Recent Posts

See All