- Anya, mondanom kell valamit.
- Mit, szívem?
- Hogy Zolival mi nem csak…
- Jajj, ezt ne most, karácsony van.
- De hisz apu is…
- Hát ezt meg honnan?
- Anya, mindenki tudja, csak nekem hazudtok.
- Csak jót akartam neked. Hogy legalább ebben a családban te maradj normális.
- Anya, de hisz ez normális. Másutt már házasodhatunk is.
- Iszonyat! Húsz évet megértem apád mellett, és ilyet nem hallottam.
- Húsz év boldogtalanság.
- Szeretjük egymást.
- De hisz ver.
- Nem szándékosan csinálja. Részeg.
- Iszik, mert boldogtalan veled.
- Engem hibáztatsz? Aki feláldoztam az életem érted?
A fiú sír és meg akarja ölelni az anyját. Az elhúzódik, mondván, ki tudja mit fogott előtte.
- Ki az a lány, aki mindig idejár?
- Egy barátom.
- A barátok nem szoktak vörös rózsát adni egymásnak.
- Miket képzelsz? Az apádtól kaptam.
- Apu utálja a virágokat.
- Hagyd ezt, inkább segíts karácsonyfát díszíteni.
- De hisz nem is vagyunk keresztények!
- De jól mutat, a szomszéd asszony is mindig megdicséri.
- És ha Apu megint fojtogat az égősorral?
A nő arcszíne elváltozik.
- Csak viccelt.
- Biztos csak viccből van az a kék folt a szemed körül. Még Halloweenről maradt, mi? Anya, kérlek. Nem vagyok már gyerek.
A nő sírva fakad.
- Anya ismerd be!
- Olyan vagy, mint apád! Szemtelen, követelőző!
- Anya… - motyogja, és átöleli.
Az anyának ellenkezni sincs ereje. Csak jajgat fájdalmában.
- Mi a baj, anya?
- Semmi, csak megrándult a vállam. Tudod mit? Feljelentem apádat.
- De akkor mi lesz velünk?
(2020)
Opmerkingen