„Már az odaúton megcsap az izraeliek életöröme. Nyoma sincs a híradóban mutatott félelemnek, rettegésnek Az izraeliek nem sajnálják a vendégtől a jót. Ugyanakkor meg is kérik az árát.” - Gulisio Tímea beszámolója Tel-Aviv-i útjáról.
Az utazás
Eljött az utazás napja. Minden beszámoló így kezdődik. Hogy nagyon izgultam, készültem rá, mert ez volt nekem az első. De nem. A repülés unalmas volt. Kellett pár perc, míg megszokom a légnyomást, aztán elszenderedtem, mint rendesen a buszon, vonaton. Csak néha néztem ki a felhőkre.
Landolás után átmentem az egész terminálon, kilyukadtam egy türkiz színű modern szobornál. Mikor utastársam megérkezett, csodálkozott, hogy ilyen hamar végeztem az útlevél-ellenőrzésen. „A min?” Ekkor esett le, hogy valami fontosat kihagytam. Próbáltam visszamenni, de nem engedtek. Nem értették a problémát.
Mit volt mit tenni, beutazási engedély nélkül szálltam fel a Tel-Aviv-i vonatra. A szerelvény pont olyan, mit egy itthoni zónázó. Csak épp teli van katonalányokkal. Épp olyanok, mint a többi tinédzser: fecsegnek, hülyéskednek, zenét hallgatnak. Már itt megcsap az izraeliek életöröme. Nyoma sincs a híradóban mutatott félelemnek, rettegésnek.
Tel-Aviv
Tel-Avivban elámultam a pálmafák és toronyházak uralta látképen. A legnagyobb meglepetés mégis ez után következett: a város teli van virágzó növényekkel. Pedig sokan – téves - sivatagnak képzelik Izrael vidékét. Pálmák, fikuszok, és a nálunk is ismert kerti, meg színes szobanövények. Nemcsak az utcák, a terek, hanem a lakóházak erkélyein is ott virítanak. Mindenütt építkezés, égbe nyúló daruk. Szürreális városkép. A Kultúra Terén Menase Kadisman szobra, mely szinte a város jelképévé vált. Az absztrakt köztéri szobrok több helyütt visszaköszönnek. Sehol a világon nem láttam még a modernnek a hagyományossal való efféle keveredését. A népesség is hasonlóan kevert: a legkülönbözőbb vallási irányzatokat követő és a szekuláris zsidók, arabok, turisták a föld minden tájáról. Az embermassza vidáman hömpölyög a Dizengoffon. Rengeteg a kutya, macska és a kisgyerek. Keleties hangulat, színes kirakatok, helyi-és gyorsételek illata. A Dizengoff Center nagy bevásárlóközpont olyan szövevényes, hogy el lehet benne tévedni. Itt már elterjedt a nálunk még ismeretlen szokás: illatosítás a vásárlókedv növelése érdekében. Én a zenére esküszöm, főleg, ha penetráns toalett-illatosítót nyomnak az orrom alá. De a füstölők fojtó szaga azért valóban becsal egy-egy szuvenír boltba.
A belvárosban feltűnően sok a bauhaus stílusú ház. A kísérletező kedvű építészek is helyet kaptak, némely épület kész műalkotás, akkor is, ha nem mindig praktikus. Bizarr látvány a légkondicionáló berendezések tömege a rosszabb állapotú házak falán. Míg nem terjedt el a légkondi, a helyiek kereszthuzattal igyekeztek hűteni a lakásokat.
Figyelem a kirakatokat, festő szemmel is. Úgy találom, a galériák kínálata meglehetősen egysíkú, néhány divatirányzatra specializálódott. Több helyütt visszaköszön ugyanaz a színes birkafej, amire már szinte allergiás vagyok. Persze ízléstelenségért itthon sem kell messzire menni…
Még ideérkezésünkkor bementünk Shira Hiller Binjamina-beli dizájnboltjába. Csempéket készít, de nem akármilyeneket. Csupa szín és minta. Először azt gondolom, gyerekszobába valók, majd a tulaj laptopján megmutatja a kész alkotásokat. Ekkor értem meg, mi is ez. Itt mindenki összeállíthatja a neki tetsző kombinációt, természetesen a művésznő segítségével. Így a konyha nem csupán a kötelező házimunka színhelye lesz, hanem egyedi, esztétikus, kreatív lakótér. Természetesen az ilyesmit Izraelben sem akárki engedheti meg magának. Utazásom célja egyébként a városnézésen túl Mihály Éva Amichay urbanisztikai-és gasztro workshopja volt.
Első nap Binjaminaban ebédeltünk, a különleges szósz-és krémválaszték elvarázsolt. Csupa olyasmit ettem, amit nem gondoltam összeillőnek (pl. mogyoró a paradicsompürében, gyógynövény a lekvárban stb.), és mégis annyira ízlett, hogy nem bírtam abbahagyni. Mindent meg akartam kóstolni, a maradékot eltettem vacsorára. Ezt itt nem nézik rossz szemmel.
Izraelben végig úgy éreztem, itt önmagam lehetek, nem kell megjátszanom magam ahhoz, hogy elfogadtassam magam. Az emberek lazák, és nem ütik az orrukat mások dolgába. Simán lehet enni az utcán, kutyával fürdeni a Földközi- tengerben. Nekem nem volt elég meleg a strandoláshoz, ám a Lala Land parti étteremben sörözgetve élmény volt látni a fürdőzők önfeledt lubickolását. A parton együtt sportol-pihen fiatal-öreg-gyerek, zsidó, muszlim (ez utóbbi nyakig beöltözve a vízben), mindenféle színű és habitusú embersereglet. A városban több nyilvános, ingyenesen használható felnőtt játszótér működik. A lakosság 50%-a sportol valamit, a várható élettartam itt az egyik legmagasabb a világon.
Bolhapiac
Gyalog mentünk a legendás bolhapiacra. Idefele sem hagytuk ki a design boltokat.
Maga a piac mintha az Ezeregy éjszaka meséiből lépett volna ki: egymást érik a szőnyeg-és lámpaárusok, ócskások, műkereskedők, egzotikus ruhákat lenget a szél. Mi lányok, nem tudtunk nem becsábulni az ékszerek közé. A vásárolt nyakláncokhoz áldást is kaptunk a tradicionális yemeni árus asszonytól. Itt egészen bájos módon keveredik a turistacsalogató bóvli a népművészettel.
Jaffa
Jaffa egy hétezer éve lakott településre épült város. Kőházai régi korokba kalauzolják a látogatót. Klasszikus mediterrán város szűk utcácskákkal. A hely domborzata alakítja az utcákat, ezen nem változtattak az építők.
Jegyet váltottunk az Ilana Goor Múzeumba. Azt hittem, egy unalmas helytörténeti tárlatot fogok látni, ehelyett a legmegrázóbb katarzist éltem át: Ilana Goor szobrászművész csupa olyan művet alkotott és gyűjtött, ami mellett nem lehet egyszerűen tovább menni. Villán mászó skorpiók, marhakoponyákkal díszített csillár, az emberi lélek mélyét hihetetlenül ábrázoló fél-szürreális szobrok. A legbehatóbb emberismeret párosulása a természet iránti tisztelettel és a sötét humorral.
A legnépszerűbb tengerparti arab kajáldában, Az öreg és a tenger-ben ettünk. Még épphogy lett helyünk. Az étterem előtt rendszerint hosszú sor áll, nem véletlenül. A pincér kérés nélkül elénk tesz huszonkét féle előételt, és egy kancsó limonádét. Válogatott finomságok, ha elfogy, azonnal újratöltik. Mire végigettük, a főételre gondolni se bírtunk. Külön dicséretet érdemel a felszolgáló fiú, aki akrobata módjára egy kezébe összegyűjt egy csomó tányért, arra még egy réteg tányért. Mindezt másodpercek alatt, törés nélkül.
Ismét Tel-Aviv
Napi tizennyolc-húsz kilométeres gyaloglásunk alatt bejártuk a város legemblematikusabb helyeit, és ha nem is néztünk meg mindent (3nap alatt lehetetlen) ízelítőt kaptunk az izraeli életérzésből.
A harmadik napon lakásdizájn-túránk is folytatódott. Vagy egy tucat lakberendezési boltba tértünk be és tanulmányoztuk a felhozatalt a Bne Brak-i Dan Design Centerben. Izraelben is hasonló trendek érvényesülnek, mint Európában, az olasz tervezők hatása érezhető, no meg a kísérletezési szándék, és az elmaradhatatlan letisztult minimalizmus-giccsparádé ellentét.
A Centerben meg is ebédeltünk, ezúttal nem mertem elrugaszkodni az otthon megszokottól, csak épp a tonhalsaláta mellé frissen facsart répalét (gezer) kértem. Az adag elfogyaszthatatlan mennyiségű. Ez egyébként jellemző Izraelre: nem sajnálják a vendégtől a jót. Ugyanakkor meg is kérik az árát. Ha valaki nem a közértben vásárol, súlyos ezreket otthagy egy étkezésért. Ennek megfelelően az alkohol is drága.
Ortodox város
A Tel-Aviv agglomerációs körzetébe tartozó, ortodox zsidók lakta városba, Bne Brakba tömegközlekedéssel jutottunk el. Már a buszból látszott, hogy ez egész más világ, nem is hasonlít Tel-Avivra. Lakói zárt közösségben élnek. Fekete ruhás, kalapos-pajeszos férfiak, akik közül sok épp telefonál, vagy walkmanezik. Babakocsit toló nők, egyedül közlekedő óvodás korú gyerekek. Szemét mindenütt. A szemétszállítás drága, a vallásosak pedig állami támogatásból tartják el népes családjukat, így az utcai higiénia nem megoldott. Minden a hitről és a kóserságról szól. Szigorú törvények szabályozzák az élet minden területét. Itt nem lehet kilógni a sorból. Külön strandot is létesítettek az ortodoxok számára, ahol naponta váltják egymást a férfi és női fürdőzők. A nők paróka vagy fejkendő nélkül nem léphetnek utcára, ám ők ezt önként vállalják, nem érzik korlátozásnak. Csak nekünk, európaiaknak szokatlan mindez, és az elnyomás szimbólumát látjuk benne. Tőlem távol áll a vallásos gondolkodásmód, de éppen ezért csodálom azokat az embereket, akik vállalkoznak a törvények maradéktalan teljesítésére. Nem tudom, mi könnyebb: tudomást sem venni a külvilágról, vagy tisztában lenni vele, és lemondani az általa nyújtott lehetőségekről.
A kicsit sem zökkenőmentes hazaút
Az állomásra vezető hosszú utat már egyedül tettem meg. Vonattal mentem ki a Ben Gurion reptér egyes termináljára. A becsekkolás rendben ment, új barátaim előre felkészítettek a várható biztonsági kérdésekre. Az útlevélvizsgálatot már nem úszhattam meg, hiába vigyorogtam ártatlanul.
- You don’t have inner visa.
Ekkor a szigorú arcú hölgy orra alá dugtam a levelet, melyet előrelátó workshop-vezetőm, Éva írt neki. Ebben az állt, hogy tudtomon és önhibámon kívül turistavízum nélkül jöttem át az ellenőrzésen, legyenek kedvesek hazaengedni. Ám az ellenőrnek ez nem volt elég. Beküldött az irodába. Ott egy hölgy, aki semmilyen nyelven nem beszélt rendesen, tárcsázta a túravezetőm számát, de nem sikerült őt elérnie. Ő bizony el nem enged, míg nem beszélt az illetékessel. Több, mint fél óra várakozás után sikerült a hívás. Tisztázódott, hogy a levél nem kamu. Kikérdeztek arról, mit csináltam Izraelben, takarítottam-e. Lenyeltem, hogy takarítónőnek néztek, de azt már nem, hogy szerintük Magyarország arab ország, mutassam meg a térképen, pontosan hol van. Az irodai alkalmazott nem is hallott róla, holott feltehetőn az izraeli népesség legalább tíz százalékának ereiben csörgedezik magyar vér… Miután megértette, hogy európai vagyok, és turizmus céljából tartózkodtam az országban csekély három napig, bocsánatot sem kérve jó utat kívánt és átadta az útlevelem, benne a vágyott kis rózsaszín cédulával. Fellélegeztem.
Átmentem a csomagellenőrzésen, ahol hosszasan vizsgálgatták a szalmakalapomat és a bugyimat… Értem én, a biztonság fontosabb, mint az én szégyenérzetem. Ez van, jobb, ha már most megszokom. Mert jövök még. Már most hiányzik az ország a falafel-és sültkrumpli szagával, az arcomba csapó sós tengerillat, egy világ, amit elhagyni olyan, mint egy elvarázsolt hercegnő álmából ébredni a saját ágyamban.
Budapesten hideg volt és szakadó eső fogadott. Ó, Izrael! Jövőre ilyenkor, Jeruzsálemben. Vagy még előbb.
Comments